Szolgáltatásaink

Komplex építészeti szolgáltatásaink jóval túlmutatnak a klasszikus tervezésen: az ötletektől, az első ceruzavonástól egészen az utolsó simításokig aktívan jelen vagyunk a kivitelezés minden fázisában. A teljes folyamatot átlátva és koordinálva – ahol kell, az ország legjobb szakembereit is bevonva – gondoskodunk arról, hogy a projekt sikere ne csupán cél legyen, hanem alapköve az együttműködésünknek.

Tervezés

Itt pontosítjuk az elképzeléseidet, hogy teljes legyen köztünk az összhang.

Ennek segítségével megállapítjuk, hogy a tervezett épület pontosan illeszkedik-e a terepviszonyokhoz. Ha rendelkezel vele, mindenképp hozd magaddal!

A személyes megbeszélésen elhangzottak szerint elkészítjük a terveket, amitt addig tökéletesítünk, amíg minden elképzelésednek eleget tesz.

Véglegesítjük a szerkezeti megoldásokat, belső elrendezéseket és műszaki szempontokat – mindezt szakági tervező partnereink (statikusok, gépészek, villamosítók) bevonásával.

A tervezési folyamat során támogatjuk a hatósági benyújtást, segítünk az engedélyek gyors és zökkenőmentes megszerzésében.

Kiemelt figyelmet fordítunk projektjeink nyomon követésére, hogy a kivitelezés során felmerülő kérdésekre minél gyorsabb és pontosabb választ adhassunk.

— Tervezés a legapróbb részletekig

Hisszük, hogy a jó terv a jó kérdéseknél kezdődik – ezért nálunk a tervezés mindig közös gondolkodás eredménye. A személyes konzultációtól a végleges tervcsomag átadásáig minden lépést több tízéves szakmai háttér és egy megbízható csapat támogat. Célunk nem pusztán egy jól megrajzolt terv, hanem egy olyan biztos alap, amelyre nyugodt szívvel építhetjük fel a teljes projekt kivitelezését.

Látványtervezés

— Elképzelésből valóság

Látványterveink segítenek, hogy ötleteidből kézzelfogható élmény váljon már jóval a kivitelezés előtt. 3D vizualizációinkkal már a tervezés során „beléphetsz” a készülő térbe – így az első tégla letétele előtt tudni fogod mire mondasz igent.

— Belsőépítészeti látványtervezés

A belsőépítészet számunkra a funkció és az esztétika tökéletes harmóniája. Célunk olyan időtálló belső terek tervezése, amelyek nemcsak szépek, hanem összhangban vannak az anyagokkal, a fényekkel – és az emberrel, aki használni fogja őket.

Tanácsadás

A tanácsadás nálunk nem kiegészítő szolgáltatás, hanem a sikeres együttműködés egyik alappillére. Segítünk felmérni a lehetőségeidet és tisztán látni a döntési helyzeteket – legyen szó telekvásárlásról, funkcionális kérdésekről vagy műszaki megoldásokról. Szakértelmünk a teljes projekt alatt rendelkezésedre áll.

— Dolgozzunk együtt!